Legújabb híreink

Tisztelt Nagykövet Úr!
Tisztelt Igazgató Úr!
Kedves Diákok!

Nagy megtiszteltetés számomra, hogy Önök mellett részt vehetek a Label France Éducation elismerés átadásán.

A karácsonyi előkészületek ünnepi, várakozásteljes óráiban tartottuk hagyományos köszöntőnket, iskolánk hűséges dolgozóinak ünneplését.

A hunfalvys diákok már eddig is sok-sok tanúbizonyságot tettek segítőkészségükről. Most ismét megmozdult a diákság a DÖK, illetve Kónyi Eszter tanárnő irányításával. Adományokat gyűjtöttünk, amit most a veszprémi Nagycsaládosok Egyesülete kapott meg.

A 10.L osztály Gordán Erzséber tanárnő vezetésével szakmai óra keretében a "A törvényhozás 1000 éve" tárlatot tekintette meg. A tárlatvezető segítségével járták körbe a kiállítást, aki sok érdekességet mesélt, amit a tankönyvek nem mindig említenek.

A betlehemezés a legismertebb és legelterjedtebb karácsonyi népszokások közé tartozik. December utolsó tanítási napjaiban iskolánkban a diákok évek óta felelevenítik ezt a kicsit lassan feledésbe merülő hagyományt.

Íme a karácsonyi vásár legjobb csapatai:

2015. december 15-én Plánk Tibor igazgató úr és Géczy Judit tanárnő nyilatkozott az M1 TV híradójában, abból az alkalomból, hogy az iskola megkapta a Francia Külügyminisztérium France Label Education minőségi díját.

A Hunfalvy a francia külügyminisztérium Label France Éducation minőségi díját kapta, a magyar szakközépiskolák közül elsőként! A minősítéssel a világon alig több mint 50 iskola rendelkezik.

A GE-ben nagyon kedvesen fogadták a hunfalvys csoportot: süteménnyel és ásványvízzel. Egy angol nyelvű általános tájékoztató után a diákok három felé osztva, három vezetővel elindultak a gyártó üzembe. A három csoport a gyár három  különböző részlegét tekinthette meg.

FKF Nonprofit Zrt. a társadalmi felelősségvállalás (CSR) tevékenységeinek keretében környezetvédelmi foglalkozást és előadást tartott iskolánkban: a hulladékgazdálkodásról, a szelektív hulladékgyűjtésről, környezetvédelmi kérdésekről.