Nomen est omen - 140 éve Budapest szívében

A Hunfalvy 140 éves múlttal rendelkező iskola, amelyet a névadó (magyar tudományos földrajz megalapítója) javaslatára alapított a főváros, és azóta is változatlanul közgazdasági-kereskedelmi képzést nyújt Budán, a Duna partjától néhány méterre. A név kötelez...
Eredményeink

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere Miniszteri Elismerő Oklevelet adományozott 2014 októberében a Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelmi Szakközépiskolának a "kiváló pedagógiai tevékenységünk" elismeréseként.

Diákjaink évek óta folyamatosan kiemelkedően szerepeltek az országos illetve budapesti tanulmányi versenyeken: több tantárgyból is bejutnak az Országos Középiskolai tanulmányi Verseny utolsó, országos döntőjébe. 2014-ben Szendi Zsombor orosz nyelvből lett 1. helyezett.

2017-ben is sor került az országos kompetenciamérés lebonyolítására, a tizedik évfolyamon a tanulók szövegértési képességének és matematikai eszköztudásának értékelésére.

A 2018. évi tavaszi érettségi időszakban a hunfalvys diákok KIEMELKEDŐEN TELJESÍTETTEK: a végzős osztályok középszintű és emelt szintű összesített átlaga 4,12 lett, az országos 3,57-tel szemben.