Kuruncziné Czakó Vivien






IKT a tanórákon
“A projektet az Európai Bizottság támogatta. A honlapon megjelentek nem szükségszerűen tükrözik az Európai Bizottság nézeteit.”
Project code: 2023-1-HU01-KA121-SCH-000137839
Kurzusszervező:
Hungary Expert for Teachers and Students
Helye, ideje: Rovinj (Horvátország)
2024. július 21-27.
BESZÁMOLÓ
Hol voltam, és miért (milyen motiváció vezérelt)?
IKT a tanórákon, avagy hogyan is tudom fejleszteni a tudásomat különböző applikációkkal, IKT alkalmazásokkal, és beépíteni a mindennapi munkámba. Korábban már vettem részt Erasmus mobilitáson, de IKT kurzuson még nem, így motivált voltam, hogy ezen a területen is fejlesszem tudásomat. Ez a kurzus jól illeszkedik az erasmus tervünk prioritásaihoz és az új ismeretanyag mindennapi gyakorlatunkba való beépítéséhez.
A kurzusról
Vasárnap az iskolában a regisztráció után, tanárunk, Pál bemutatta nekünk az iskolát, majd a tanteremben bemutatkoztunk és felvázolta, miről is lesz szó a héten. Este közös vacsora volt, ahol a többi kurzus résztvevőivel is megismerkedhettünk. A csoportba az oktatás különböző szintjeiről érkeztek a kollégák, így sokféle érdekes problémával is találkoztunk.
A kurzus során átfogó képet kaptunk a különböző IKT alkalmazások, applikációk használatáról. Megismerkedtünk új, tanulói kreatívitást fejlesztő alkalmazásokkal, webes felületekkel. Először önértékeléssel kezdtük az első napot, a digicompedu EU-s kérdőív kitöltésével felmérhettük IKT erősségeinket, gyengeségeinket. A felelősségteljes internethasználat elméleti törvényi és oktatási vonatkozásait ismerhettük meg. A kollaboratív felületek ( Symbaloo, Lino ) megkönnyítették a közös munkát. A Clipchamp, Audacity, Vlc alkalmazásokkal elsajátítottuk a hang-és videószerkesztés alapjait. Kreatívitásunk fejlődött az olyan interaktív platformok megismerésével, melyekkel képeket ,videókat, virtuális túrákat lehet létrehozni. Ezek a felületek a Genially, Thinglink, Goosechase. A kurzuson tanult IKT alkalmazásokkal bővült a tudásom, áttekintést kaptak az oktatás során alkalmazható felületekről.
Ha hazajöttem, hogyan fogom hasznosítani az iskolámban?
Munkám során elsősorban az olyan felületeket, alkalmazásokat fogom használni, mely megkönnyíti a mindennapi munkámat. Ezek az ilovepdf, a bitly, a genially, clipchamp melyeket hasznosítani tudok. Kollégáimnak bemutatom a további diákközpontú gyakorlatokat, melyekkel növelni tudják a tanulók kreatívitását.
Délutáni programok, EU-s alapelvek:
Délutánonként volt lehetőségem megismerni a várost, a horvát-olaszos kultúrát, a gyönyörű épületeket, a gasztronómiát és a tengert. A közös délutáni buszkirándulások, étkezések lehetővé tették, hogy a csoport tagjait jobban megismerhessem, a kultúrájukat, szokásaikat, a más iskolák oktatási rendszerét. Megismerhettem a város fenntartható működését is: csökkentik az ökológia lábnyomukat azzal, hogy tudatosan helyben termesztett alapanyagokat használnak például olíva bogyó, füge, szarvasgomba; illetve helyben dolgozzák fel a halászat során fogott halakat, rákokat, polipokat.
Rövid konklúzió, ajánlás, jövőbeli terv:
Kollégáimnak is ajánlom az erasmus mobilitásokon való részvételt, új ismereteket, tapasztalatokat szerezhetnek, megismerhetik más európai ország kultúráját fenntarthatóságát, és közben bővíthetik elméleti tudásukat.