CSEKE PÉTER (iskolánk volt diákja 1968-1972) Kossuth-díjat kapott

CSEKE PÉTER (iskolánk volt diákja 1968-1972) Kossuth-díjat kapott

  

Jászai Mari- és Nádasdy Kálmán-díjas színművész, rendező, érdemes művész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja Magyarország számára kivételesen értékes, több mint négy évtizedes művészi pályafutása, a szakma és a közönség körében is méltán sikeres színészi, valamint a magyar színházművészetet sokoldalúan, magas színvonalon szolgáló, keresztény szellemiségű művészetpedagógiai és színházvezetői munkája elismeréseként.

GRATULÁLUNK!

  

Néhány részlet egy 2004-es interjújából, amit iskolánk diákjának adott:

"Nekem tulajdonképpen csak igazi jó emlékeim vannak az iskoláról. Abban az időben egy nagyon jó hangulatú iskola volt, ráadásul nekünk egy rendkívüli osztályközösségünk is volt, az is nagyon lényeges. Az első - tulajdonképpen - két évben egy fantasztikus osztályfőnöknőnk volt. Sajnos aztán elment az iskolából, és akkor egy picit szét is hullt az osztály, de addig nagyon összekovácsolódott. Persze, mint fiú is mondom, mert gondolom, most sem változott az arány, mert azt hiszem voltunk 11-en fiúk és volt harminc valahány lány...

 

Külkereskedelmi ügyintézőként végeztem. Gyakorlatilag akkoriban még az egy nagyon kurrens szakma is volt. A terveim azok voltak, hogyha esetleg egyáltalán nem sikerülne a Színművészeti, akkor diplomata leszek. Sajnos nem úgy tanultam persze, mert úgy tanultam, hogy én majd úgyis színész leszek és elkerülök ebből a vonalból. De számomra az volt az egyik leglényegesebb, hogy nagyon szerették, pártolták a kultúrát. Azt hiszem elsősök voltunk, vagy talán másodikosok - erre pontosan nem emlékszem - amikor megszületett az iskolarádió. Az én vezetésemmel, közreműködésemmel akkor különböző műsorokat csináltunk. Erre hivatkozva sokat lehetett hiányozni, mondjuk az óra végéről elmenni, mert valami ténykedésem volt.

 

Egyébként igazi jó eredményeket értünk el kerületi, országos versenyeken. Nagy tervünk volt és folyton azon járt az agyunk, hogy hogyan lehetne a pincét hasznosítani, oda akartunk egy klubot, egy színházat. Mindenféle elképzeléseink voltak.

  

Nagyon rossz tanuló voltam, úúh, nagyon-nagyon rossz. Végig kullogtam csak. Természetesen voltak olyan tantárgyak, amiket ettől függetlenül nagyon szerettem, de mégis nagyon gyengén álltam. Ilyen volt például az orosz nyelv és irodalom, amit egy fantasztikus tanár tartott, Sallai Jánosnak hívták. Két csoportra volt szedve az osztályunk, az egyik fele franciát tanult az orosz mellett - oroszt mindenki kellett, hogy tanuljon - a másik pedig angolt tanult. Én franciát tanultam. A kis létszám miatt gyakorlatilag minden órán mindenki felelt oroszból. Volt olyan félév, amikor 47-48 jegyem volt. Azoknak a legnagyobb része... hát karó volt vagy kettes, vagy akármi; de volt, hogy élveztem az óráit és nemcsak én, hanem valamennyien.

 

Sokat fociztunk ott lent az udvarban. Nem tudom, hogy az használatos-e. Most láttam, hogy hozzáépült egy gyönyörű szép, új épület.

  

Nálunk ugye még nem volt meg a tornaterem és sokszor kint voltunk - még talán télen is - az udvaron. Mi, fiúk, nagyon szerettünk focizni, úgyhogy ablak betörések és amit csak el tudtok képzelni, minden volt. Volt egy nagyon szigorú tornatanár bácsink, aki még kicsit testileg is fenyített. Emlékszem, olyan nyakasakat kaptunk tőle! Szóval oda kellett állni, lehajolni és akkor... akkor nagyokat kaptunk. Mindenesetre nagyon szerettük és tiszteltük."