Mobilitás: Budapest
2017. június
2017 június 7.-13. Között került sor az Erasmus + projektünk budapesti mobilitására.
A Hunfalvy teljes Erasmus+ KA2-es csapata (10.B osztályból : Tóth Lilián, Tóth Danuta, Bartók Polett,Furucz Szilvia, László Patrik, a 9.F osztályból:Gál Orsolya Dalma, Laboncz Laura, Markovics Dóra, Dezeure Zoé, Spote Eliza,a 9.B osztályból: Kisfaludy Fanni, a 9.FKNY osztályból: Sapkin Aliz és Kertész Dániel, valamint Adamik Erika, Németh Violetta, Géczy Judit és Béládi Magdolna tanárnők) időt és munkát nem kímélve derekasan helyt állt ezen az erőt próbáló kihíváson. Az előkészületek már hónapok óta folytak, hiszen nem hétköznapi témát, a holokausztot dolgoztuk fel.
Az igazgató úr, Plánk Tibor ünnepélyes megnyitója után bemutattuk vendégeinknek, akik Lengyel,-Spanyol,-Franciaországból érkeztek, prezentáció formájában francia és angol nyelven intézményünket és iskolánk hagyományait. Pécsi Tibor, az Élet Menete Alapítvány elnöke megnyitotta az „Embernek maradni” című kiállítást, amit diákjaink fordítottak francia és angol nyelvre. Ezt követte Forgács János, a koncentrációs táborok poklát megjárt túlélő megrázó beszámolója.
Majd a delegációk prezentációi következtek:
-A második Világháború történelmi, politikai áttekintése: lengyel delegáció
-A koncentrációs táborok bemutatása: spanyol delegáció
- Kertész Imre élete: francia delegáció
- Kertész Imre „ Sorstalanság” című regényének elemzése: magyar csapat
- Az első fejezet elemzése: spanyol csoport
- Az ötödik fejezet elemzése: francia csapat
- A kilencedik fejezet bemutatása: lengyel delegáció
A nap végén a buszos városnézés kicsit oldotta a pattanásig feszült hangulatot.
A következő napokon a diákok és a tanárok különböző foglalkozásokon vettek részt: Budapest néhány nevezetes épületének lerajzolása( Parlament, Zsinagóga, Terror Háza, Budai Vár). Hétfő délelőtt a magyar diákok színházi bemutatóját tekinthettük meg Yazid Lakhouache vezetésével. Koffi Kwahulé, Charlotte Delbo és Kertész Imre műveit adták elő nagy sikerrel, amit színházi gyakorlatok követtek.
Mindent összegezve: a budapesti találkozó igen tartalmas, magas színvonalú mobilitás volt.