Szavalóverseny

2017. március 8-án rendeztük a hagyományos iskolai szavalóversenyünket.
Fotóalbum 

  

A zsűrielnöki feladatokra az idén is vállalkozott Bayer Anna, mellette Czelletz Réka volt diákunk is ismét aktívan  részt vett a zsűri munkájában.

Bayer Anna a verseny bevezetőjeként tartott egy ráhangoló beszélgetést – bemelegítő hanggyakorlatokkal egybekötve. Majd elkezdődött a verseny. Diákjaink szövegválasztásának sokszínűségét mi sem bizonyítja jobban, hogy az elhangzottak közt volt Lázár Ervin-mese, slam poetry, Faludi György-, Kosztolányi-, Reményik Sándor- és Szabó Lőrinc-vers. Az elhangozott produkciók után Bayer Anna tanárnő és Czelletz Réka értékelte a versenyzők munkáját. Az alapvetően dicsérő szavak mellett kritika és jó tanács is elhangzott.

  

Szép és tartalmas délutánt töltöttünk együtt, megnyugtató, hogy még mindig vannak elszánt versszeretők a Hunfalvyban.  

 

A színvonalas versenyen az alábbi eredmények születtek:

I. ÜVEGES GRÉTA TÍMEA 10.A

II. KOVÁCS VIKTOR MÁRK 11.A

II. PERLUSZ LÁSZLÓ ARTÚR 11.B

III. HORVÁTH ALEXANDRA 14.A

III. KARDOS TIBOR 11.A

  

A facebook oldalunk bejegyzése