Ciprusi diákcsere

Iskolánk első ízben vállalkozott francia-angol diákcsere lebonyolítására Ciprussal 2017. április 22-29. között.

  

A partneriskolánk, a Lanitio Gimnázium Limassolban található. Már amint a repülőből kiszálltunk, tudtuk, hogy rossz dolog nem történhet, hisz a hőmérő higanyszála a 28 fok körül állt, pedig már este tíz óra volt. Az utolsó kételyeink is elpárologtak, amikor a görög családok átvették a magyar diákot, és a cserediákok egymás nyakába borultak.

   

Délelőttjeinket az iskolában töltöttük, órákat látogattunk, sokat dolgoztunk az Etwinning projektünkön, de a kulturális program sem hiányzott. Megtekintettük Limassol nevezetességeit, sétáltunk a Marinan, a város új promenádján,megnéztük az ókori Aphrodité templom romjait, kirándultunk Platresba ,a hegyekbe, gyönyörködtünk az iskola néptáncegyüttesének bemutatójában, és persze hódoltunk a gasztronómia gyönyöreinek.

 

Íme néhány diák véleménye:

-„Az utazás során megismertem a ciprusiak szokásait, és nagyon sok új dolgot tanultam” (Fazekas Dorottya, 9.DNY)

-„A cserediákom mindent megtett azért, hogy jól érezzem magam.” (Molnár Fanni, 9.DNY)

-„Életre szóló élmény volt ez az egy hét, és nagyon hálás vagyok a cserecsaládomnak ezért.” (Hamvas Viki, 10.B) 

 

Béládi Magdolna tanárnő