Fossano SCH






Project code: 2022-1-HU01-KA121-SCH-000062316
2023. március 06-10.
Fossano, Olaszország
Helyszín: IIS VALLAURI
Résztvevők: Trautmann Szilvia
Az Erasmus+ program keretében szakmai látogatáson vettünk részt Olaszországban, Fossanoban, az Instituto Istruzione Superiore „G. VALLAURI” középiskolában.
Az iskola 1962-ben alapult elsősorban a műszaki szakképzés területén, de a mechanikai, villamosmérnöki és informatikai képzések mellett, ma már kereskedelmi képzést és gimnáziumi képzést is folytatnak. A mienknél jóval nagyobb iskolába közel 2000 diák jár, akiket 160 tanár tanít.
A jól felszerelt iskolában a képzésekben nagy hangsúlyt helyeznek a gyakorlati képzésre, így a hagyományos kémiai, fizikai és biológiai laborok mellett több jól felszerelt műszaki szaktanterem segíti a tanulási folyamatot, ahol akár elektromos autót, vagy szélerőművet építenek a diákok, de a 3D nyomtatás és a lézer gravírozás is mindenki számára elérhető.
Bár az iskola profilja csak részben hasonlít a miénkhez (elsősorban a közgazdasági képzés és a gimnáziumi képzés) elkötelezett Erasmus iskola, nagy hagyományokkal a projektoktatásban, ahol az uniós alapelvekből elsősorban a fenntarthatóság témakörét járják körül. Jól működő projektekbe kaptunk betekintést, a szelektív hulladékkezelés, a fenntartható közlekedés, az épület „zöldítése” témakörökben.
Az iskola a környező településekről is fogad diákokat, akik közel 100 iskolabusszal érkeznek reggelente, illetve utaznak haza délután. A buszforgalom mérséklése és így a károsanyag kibocsátás csökkentése, mint egyik fő fenntarthatósági célkitűzés az iskola egészének oktatásszervezését is meghatározza. Olyan órarend készült, ami biztosítja, hogy a diákok egyszerre érkezzenek reggel, illetve 13.20-kor egyszerre végezzenek. A néhány éve megszüntetett szombati tanítási nap miatt ezt csak a tanítási órák rövidítésével és a szünetek redukálásával sikerült elérni, de az így megspórolt környezetszennyezés tudatos döntés volt.
Az iskolában megfigyelhettük, hogy a tanulók, tanárok hogy működnek együtt a munkaerőpiac szereplőivel, a diákokkal és a tanárokkal való megbeszéléseinken elmondták, hogy több vállalkozástól kapnak technikai segítséget, pl. ipari robotokat, vagy a biológiai kísérletekhez állati termékeket.
Az iskolában jó példákat láttunk a projektoktatásra, amik nemcsak a tanítási órákon jelent meg, hanem a tanévet átívelő, akár több nemzetiségű projektek formájában is.
A látogatás munkanyelve az angol volt, amit nemcsak a beszélgetéseken tudtunk használni, hiszen a legtöbb meglátogatott tanórát is angol nyelven tartották a kollégák.
A tanórákon változatos módszertani megoldásokat figyelhettünk meg, de minden tanórán közös volt az ikt használat, a jól kiépített tábla – számítógép – kivetítő – rendszer. A diákok saját eszközeiket is használták, többször eleve oda kapták a feladatokat, instrukciókat.
A látogatásnak a pedagógiai, módszertani kultúra megismerése mellett fontos része volt az Erasmus programunk folytatásához szükséges kapcsolatrendszer építése, bővítése is, így megbeszéltük a hosszabb távú együttműködés kereteit, lehetőségeit – mi is fogadtuk az iskola képviselőit hasonló látogatáson, illetve a szintén szakmai látogatáson részt vevő spanyol kollégákkal is elérhetőséget cseréltünk, bízva abban, hogy a következő tanévben velük is megvalósíthatunk hasonló programot.
A látogatás keretében az iskolában folyó szakmai munka mellett a környék kulturális, társadalmi, gasztronómiai életébe is betekintést kaptunk.
Kedden egy munkaebéd keretében ismerkedtünk a helyi gasztronómiával, megtudtuk, hogy Olaszország általunk eddig ismert gasztrokultúrájához képest, itt egészen más típusú ételeket fogyasztanak. Utána ellátogattunk a festői szépségű Saluzzoba, a környék turisztikai központjába, ahol érdekes előadást hallottunk a környező hegyek kőzeteiről és ezek építészeti jelentőségéről.
Késő délután egy biofarm működését ismertük meg, aminek egyik különlegessége, hogy a vezetője egy népszerű festő, aki éppen magyarországi kiállítására készült.
Szerdán reggel bejártuk Fossano belvárosát, ahol a hagyományos termelői piaccal is megismerkedtünk, és megkóstoltuk a helyi őstermelők sajtjait, szalámiját és gyümölcseit.
A kulturális program zárásaként, hosszabb kirándulást tettünk Torinóba, Olaszország első fővárosába, ahol sétánk során az olasz történelemmel, kultúrával a vallás és a társadalom szoros kapcsolatával is megismerkedtünk.